"Longbow. Olyan íj, melynek hossza nagyjából azonos az íjászéval": a wikipédiáról idéztem - némileg azért mégis ki fogom egészíteni eme fantasztikus bevezető meghatározást, hiszen ez nem minden. A vadnyúl sem az az állat, ami a fülével együtt a térdemig ér.
Szóval a hosszúíj első ábrázolt nyomai néhányezer évvel ezelőttről már fellelhetőek. Nem mai csirke: volt ideje kiforrni magát. Az egyanyagú-, fából-, egy darabban készült primitív vadász/harci eszköztől indulva, egészen a jó hatásfokú és tartós összetett produktumokig bezárólag sok mindent hívnak hosszúíjnak, anyagtól és formától függően. Annyi közös azért van bennük, hogy a Kárpát-medencétől kelet felé indulva piszok nagy monstrumoknak hatnak. Ezek egyik fajtája a flatbow, tehát a laposíj - melynek karjai laposak. Milyen meglepő, igaz? Markolatuktól eltekintve a keresztmetszetük ellapított téglalap, vonalaiktól pedig mindenféle reflex idegen. Első ránézésre figurázott botíjak. Én pedig már az előző bejegyzésben lévő Howard Hill kép beszúrásánál kigondoltam, hogy nem ártana ilyesmivel bővítem az arzenálomat, ennek megfelelően immár a belövéséről fogok regélni.
A produktum a Flagella Dei Kft. munkája. Laminált technikával készült sportfegyver: a magja természetesen fa, mindkét oldalán topolya furnérral díszítve, majd elöl-hátul lezárva üveglamináttal, ahol az alapanyagok egészét kétkomponensű epoxy fogja össze. Kifutó polcot sajnos nem kapott [hiába kértem grrr] így ezt később én magam fogom kiépíteni. Piti ügy lesz, de mégis a jövő zenéje. Pár héten belül szépen megcsinálom.
Hadd tegyek egy gyors kitérőt: a longbow genezise a nagy húzáshossz. Nagy húzáshossz anélkül, hogy az ideg a kezednél nagyon kis szöget zárna önmagával. Bunkó módon akár a húrra *markolva* is simán kihúzhatnád, akkor sem préselné a nockra az ujjaid. Valamint a nagy húzáshossz anélkül, hogy a karok rendellenes szögben hajlanának. Méretéből adódóan a 32 collos feszítés nagyjából annyit jelent egy ilyen eszköznek, mint neked a reggeli nyújtózás. Éppen jól esik. A kevéssé hajló karok miatt általában tartós eszközök, tehát primitív egyfa verzióban sem kell száz lövés után a kukába lökni őket. Kiváltképp igaz ez a mai, rétegelt technikák adta lehetőségeknek hála: ameddig a ragasztástechnika bírja, addig biztosan hű társad lesz. Amúgy valamikor ezzel a tartóssággal úgy trükköztek angolszász "barátaink", hogy tiszafából készítették el - ahol a karok nyomott oldalán volt a farönk belső erezeti része (vörösre érett geszt), a húzott-nyújtott külső oldalán pedig a rönk külső átmérője (sárga-fehér friss szíjács, szóval a háncs alatti friss hús). Nem voltak buták akik ezt kitalálták, gyakorlatilag a mai összetett anyagú íjakat előlegezték meg az akkori lehetőségek szerint. A nyomó- és húzóerő fárasztó hatására a megfelelő anyagokkal reagáltak.
Szóval ott tartottunk, hogy paraméterei miatt tartós eszköz lehet. Íme, a második kitérő: amikor az angol háborús sztorikból azt hallod ki, hogy pár lövés után eldobták őket és másikat vettek kézbe, nos véleményem szerint az a 150-200 fontos harci erősségből eredhetett. Nem, nem elírás: nem ritkán 200 fontos fegyverként használták. Ha kicsit is értesz az íjakhoz, akkor tudhatod, hogy az élettartam és a fonterő fordítottan arányos: a nagy fonterejű íjaknál törvényszerű a korábbi törés. Emiatt lehetett fontos az, hogy ezeket az eszközöket könnyen lehessen pótolni. Ezt a feladatot is megoldották, hiszen akkortájt a mesteremberek igen jól ismerték az alkalmazott technikát és az abban részt vevő összes alapanyagot. Korabeli technikával egy (1) nap alatt egy (1) hozzáértő személy becslések szerint akár 3 vagy 4 darabot is elő tudott állítani. Elnagyolt minőségben -csak a funkcionalitást szem előtt tartva-, erőltetett menetben pedig talán ennél is többet. A nagy fonterő pedig azért volt szükséges, mert mára seprűnyélnek csúfolt vastag harci vesszőket lőttek vele. Ahhoz kellett a kraft. Ezek a vesszők óvatos becslések szerint sokszor közelebb voltak a 100 grammos súlyhoz, mint az 50-hez. Sőt, én felteszem, hogy néhanapján akár meg is haladhatták azt. Ez sem elírás, tehát akár 100 grammos (10 dekagrammos, 1500 graines, mindegy hogyan írom a durva értéket) és kovácsolt heggyel szerelt vesszővel támadtak, ami 200 fontnyi erővel indítva hogy is írjam.. nem volt a legkönyörületesebb lövedék. Dehát a páncélzatot át kellett ütni valamivel.
Ennyi kitérő után vissza is kanyarodnék a címbéli darabhoz. A csomagolása osztályon felüli: jó vaskos karton, benne bubis fólia, ezen belül egy selymes hatású fekete tok. A tokra rá van tűzve egy szép Flagella-kártya, belső oldalán az íj adataival és idegen nyelvű figyelmeztetésekkel. A számla egyúttal garanciajegy is, annak hátoldalára nyomtatva. Én örülök, amikor nem használunk új lapokat minden vacakért és nem gyártjuk a szemetet, szóval ez elég jó ötlet. A mag két típusú svartniból van, a kar belső oldali anyaga a sötétebb markolatéval azonos, kívül pedig valami világosabb (színe alapján talán kőris) - innen látom, hogy két eltérő matéria. Ezt egy fentebbi képen te magad is megláthatod. Ezek vannak eltakarva topolya mintával, majd az egész lezárva átlagos minőségűnek tűnő "üveggel". A markolata marhabőrrel bevont, fehér fűzővel szépen zárt. A marhabőr itt olyasmi, mint a hegesztőkesztyűknél: sokat fog bírni. A markolat fogása jó vaskos, fogamra való. A pontosságot annyival vezetném be, hogy ez még csak a 170cm-es modell, miközben van akár 190-es is a gyártó kínálatában.
A hosszúíjak pontossága méretükből adódóan eleve nagyobb, mint a zsebíjaké - ahogyan írtam fentebb. Cserébe viszont finoman szólva sem sebességbajnokok, a hosszú húrméret miatt pedig sokszor rezgősek. Szoktam mondani: mindennek ára van. Ezek ugyanígy megvannak itt is, bár a rezgést talán gyengébbnek érzem annál, mint amit vártam. Ez egy 38 fontos modell: a 200 fontokat kihúzó néhai erőemberek biztosan kiröhögnének vele, de ezzel most úgy szeretnék lőni, mint a sportíjászok. Erősebbet így nincs értelme vásárolnom. Amúgy is sokat változott a világ, ma 70 fonttal már medvére vadásznak. Szóval ha valaki találkozna egy satnyaságon röhögő szellemmel a múltból, akkor mindenképpen adja át ezt az üzenetet, köszi :) A húzóerőt 28 collon mérik, a legnagyobb húzáshossza a dokumentáció szerint pedig 32 coll. Nekem úgy tűnik, kicsi izmozást elviselve túl lehet húzni pár pillanatra, de csak mint érdekességet említem. Egyrészt alapvetően 31"-ra feszítem a saját fixpontomhoz, másrészről ha 32"-t írtak legnagyobbnak, akkor azt illik betartani. Mindezeken túl elég szép produktum ahhoz, hogy eltörjem két nap alatt.
A produktum a Flagella Dei Kft. munkája. Laminált technikával készült sportfegyver: a magja természetesen fa, mindkét oldalán topolya furnérral díszítve, majd elöl-hátul lezárva üveglamináttal, ahol az alapanyagok egészét kétkomponensű epoxy fogja össze. Kifutó polcot sajnos nem kapott [hiába kértem grrr] így ezt később én magam fogom kiépíteni. Piti ügy lesz, de mégis a jövő zenéje. Pár héten belül szépen megcsinálom.Hadd tegyek egy gyors kitérőt: a longbow genezise a nagy húzáshossz. Nagy húzáshossz anélkül, hogy az ideg a kezednél nagyon kis szöget zárna önmagával. Bunkó módon akár a húrra *markolva* is simán kihúzhatnád, akkor sem préselné a nockra az ujjaid. Valamint a nagy húzáshossz anélkül, hogy a karok rendellenes szögben hajlanának. Méretéből adódóan a 32 collos feszítés nagyjából annyit jelent egy ilyen eszköznek, mint neked a reggeli nyújtózás. Éppen jól esik. A kevéssé hajló karok miatt általában tartós eszközök, tehát primitív egyfa verzióban sem kell száz lövés után a kukába lökni őket. Kiváltképp igaz ez a mai, rétegelt technikák adta lehetőségeknek hála: ameddig a ragasztástechnika bírja, addig biztosan hű társad lesz. Amúgy valamikor ezzel a tartóssággal úgy trükköztek angolszász "barátaink", hogy tiszafából készítették el - ahol a karok nyomott oldalán volt a farönk belső erezeti része (vörösre érett geszt), a húzott-nyújtott külső oldalán pedig a rönk külső átmérője (sárga-fehér friss szíjács, szóval a háncs alatti friss hús). Nem voltak buták akik ezt kitalálták, gyakorlatilag a mai összetett anyagú íjakat előlegezték meg az akkori lehetőségek szerint. A nyomó- és húzóerő fárasztó hatására a megfelelő anyagokkal reagáltak.Szóval ott tartottunk, hogy paraméterei miatt tartós eszköz lehet. Íme, a második kitérő: amikor az angol háborús sztorikból azt hallod ki, hogy pár lövés után eldobták őket és másikat vettek kézbe, nos véleményem szerint az a 150-200 fontos harci erősségből eredhetett. Nem, nem elírás: nem ritkán 200 fontos fegyverként használták. Ha kicsit is értesz az íjakhoz, akkor tudhatod, hogy az élettartam és a fonterő fordítottan arányos: a nagy fonterejű íjaknál törvényszerű a korábbi törés. Emiatt lehetett fontos az, hogy ezeket az eszközöket könnyen lehessen pótolni. Ezt a feladatot is megoldották, hiszen akkortájt a mesteremberek igen jól ismerték az alkalmazott technikát és az abban részt vevő összes alapanyagot. Korabeli technikával egy (1) nap alatt egy (1) hozzáértő személy becslések szerint akár 3 vagy 4 darabot is elő tudott állítani. Elnagyolt minőségben -csak a funkcionalitást szem előtt tartva-, erőltetett menetben pedig talán ennél is többet. A nagy fonterő pedig azért volt szükséges, mert mára seprűnyélnek csúfolt vastag harci vesszőket lőttek vele. Ahhoz kellett a kraft. Ezek a vesszők óvatos becslések szerint sokszor közelebb voltak a 100 grammos súlyhoz, mint az 50-hez. Sőt, én felteszem, hogy néhanapján akár meg is haladhatták azt. Ez sem elírás, tehát akár 100 grammos (10 dekagrammos, 1500 graines, mindegy hogyan írom a durva értéket) és kovácsolt heggyel szerelt vesszővel támadtak, ami 200 fontnyi erővel indítva hogy is írjam.. nem volt a legkönyörületesebb lövedék. Dehát a páncélzatot át kellett ütni valamivel. Ennyi kitérő után vissza is kanyarodnék a címbéli darabhoz. A csomagolása osztályon felüli: jó vaskos karton, benne bubis fólia, ezen belül egy selymes hatású fekete tok. A tokra rá van tűzve egy szép Flagella-kártya, belső oldalán az íj adataival és idegen nyelvű figyelmeztetésekkel. A számla egyúttal garanciajegy is, annak hátoldalára nyomtatva. Én örülök, amikor nem használunk új lapokat minden vacakért és nem gyártjuk a szemetet, szóval ez elég jó ötlet. A mag két típusú svartniból van, a kar belső oldali anyaga a sötétebb markolatéval azonos, kívül pedig valami világosabb (színe alapján talán kőris) - innen látom, hogy két eltérő matéria. Ezt egy fentebbi képen te magad is megláthatod. Ezek vannak eltakarva topolya mintával, majd az egész lezárva átlagos minőségűnek tűnő "üveggel". A markolata marhabőrrel bevont, fehér fűzővel szépen zárt. A marhabőr itt olyasmi, mint a hegesztőkesztyűknél: sokat fog bírni. A markolat fogása jó vaskos, fogamra való. A pontosságot annyival vezetném be, hogy ez még csak a 170cm-es modell, miközben van akár 190-es is a gyártó kínálatában.A hosszúíjak pontossága méretükből adódóan eleve nagyobb, mint a zsebíjaké - ahogyan írtam fentebb. Cserébe viszont finoman szólva sem sebességbajnokok, a hosszú húrméret miatt pedig sokszor rezgősek. Szoktam mondani: mindennek ára van. Ezek ugyanígy megvannak itt is, bár a rezgést talán gyengébbnek érzem annál, mint amit vártam. Ez egy 38 fontos modell: a 200 fontokat kihúzó néhai erőemberek biztosan kiröhögnének vele, de ezzel most úgy szeretnék lőni, mint a sportíjászok. Erősebbet így nincs értelme vásárolnom. Amúgy is sokat változott a világ, ma 70 fonttal már medvére vadásznak. Szóval ha valaki találkozna egy satnyaságon röhögő szellemmel a múltból, akkor mindenképpen adja át ezt az üzenetet, köszi :) A húzóerőt 28 collon mérik, a legnagyobb húzáshossza a dokumentáció szerint pedig 32 coll. Nekem úgy tűnik, kicsi izmozást elviselve túl lehet húzni pár pillanatra, de csak mint érdekességet említem. Egyrészt alapvetően 31"-ra feszítem a saját fixpontomhoz, másrészről ha 32"-t írtak legnagyobbnak, akkor azt illik betartani. Mindezeken túl elég szép produktum ahhoz, hogy eltörjem két nap alatt.
Piszok lágyan húzható. Feszítésekor valamiért emlékeztet egy jóbarátom Samick SKB reflexelt koreai zsebíjára, amit egy tavalyi okoskodásomban próbáltam leírni pár szóval, itt helyben. A húzáshossz vége felé szépen erősödik, de 31-ig biztosan nem érzek benne parabolát. 32 körül jön a fentebb írt izmos érzés, amit elsőre falnak jósoltam, dehát ez mégsem fal és nem is olyan erős, hogy kényszerűen megálljak. De a túlhúzással tényleg vigyázzatok, a hosszú karnak nem feladata nagy ívben hajlani és az idegnek a karokkal bezárt szöge sem feneketlen kút. A rezgéshez írom, hogy akár csak 5-6 centiméterre kihúzva, majd üresen elengedve természetesen mély hangon gitározik. Ebben a kissé feszített állapotából 5-6-7 másodpercig rezonálnak a karok. Nem olyan durva, de a 150 centinél is hosszabb ideg-, valamint a szerény fonterő együttes hatása nyilván érezhető. A kislányom majd fon egy-egy csillapító pamacsot az idegbe alul-felül, hátha... Illetve egy ellen-technikát ajánlanék minden kezdő figyelmébe: ha meg tudod csinálni a lövést úgy, hogy nem csavarsz bele tartó kézzel, akkor kifutás után a markolatot fordítsd úgy, hogy a zenélő húr hozzáérjen az alkarodhoz, ekkor azonnal abbahagyja. Azért fontos feltétel, hogy ne csavarj bele oldáskor, mert ha mégis tekergeted a markolatot, akkor az alkarhoz érintő technika finoman szólva nem fogja segíteni annak a rossz szokásnak a kinövését.
A sebessége nem túl nagy: akár a merev szarvú íjak lomhábbjaihoz mérve is kisebb valamivel, de ezt nem fair felróni. Az sem lenne sportszerű, ha megemlíteném, hogy az autómmal nem lehet 150méter mélyre merülni, tengeralattjárónak képzelve.. Szóval csak tényként írom, ismételve a két bekezdéssel ezelőtti megállapítást. Cserébe nem fárasztó használni, ami talán azért is lehet, mert a kényelmes fogása mellett semennyit sem rúg. Érdekes, hogy viszonylag szerény fonterejéhez képest nem ijed meg a nehezebb vesszőktől sem. Kísérletképpen felmentem 32 grammig is egészen 24-25 grammról, és azt kell mondjam (angolszászra váltva) 500 grain körüli súllyal is majdnem olyan szépen lő, mint mondjuk 400 környékén. Persze más ívű eséssel, de pár perc iskolázással hozzá lehet igazodni azokhoz is. Szóval a szokásos 10 grain/font szabály picit fentebb tolható, nem lesz belőle erőlködés. Hagyományőrző- és harci bemutatókon ebből hasznot lehet húzni, mert megélhet akár 32-33 gramm közeli 11/32 nyilakkal is: ha át kell ütni valamit, ahhoz már majdnem jó partner lesz. Akár kis méretű szemaforra célozva is - bocs, inkább a gaz 3D emberalak vitális zónájára.
Lezárva ezt a szófosást annyit tudok mondani, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem. Idegenkedtem kicsit a hosszúíjtól, mert nem olyan technikás, nem olyan reflexelt, nem olyan gyors és nem olyan "harci" jellegű és nem olyan feszes. És nem ilyen meg nem olyan... blabla. Felesleges volt idegenkedni, ez egy tök jó cucc, igazi igásló. Első napján 4 óra hosszát lőttem vele. Nem viccelek, tényleg 4 órát - ami baromi szórakoztató volt már 20 perc után. Egyvesszős edzést is nyomtam vele 25 méterről, haláli jó. Ha kicsit utánanézel a kategória jellegzetességeinek, akkor tényleg nem fog meglepni semmivel. A pontossága szerintem simán elbírja a tradis verseny-elvárásokat is. Teljesen kezdőknek is praktikus lehet, meg azoknak is akik gyakorlottként jól tudják mit akarnak. Meg kell tanulni emelni: érdekes, hogy ezen a ponton ismét összecseng a dolog azzal, amit a Samick koreai sportíjánál megfigyeltem. Szerethető produktum.Azonnali kiegészítés: miután megírtam ezt a szösszenetet, akkor kapcsoltam: két-három további dologgal adós vagyok. A sporteszköz súlya 670gramm, ami egy ilyen monstrumtól semmi. Viszont a tehetetlenségének nagyobb részét nyilván a méretes karokban hordozza: ez viszont nem annyira jelentéktelen, főleg az ideghosszal karöltve. A húzási diagrammal is tartozom, ezt fentebb fogom beszúrni pár napon belül. Fontos, hogy saját örömömre leginkább 27 grammos vékony vesszők felelnek meg, tehát sp500-as karboncső lesz belőle.. Az ideg középbandázsolt része pont illik az Arizona Z nockokhoz - ennél szűkebb ajkakat ne használj! Ha mégis, a hosszú ideget simán negatív irányba húzza az arról leváló nyíl, amitől nem túl szépen penget [majd teszek ide slowmotion videót: látványnak sem a legjobb]. A középbandázsra vonatkozó Armin-szerű megállapításokat nem tudok tenni, nekem pont jó helyen van és pont elég hosszú. Az íj tárolási problémáinál érdemes megjegyeznem, hogy nálam a szekrények padlótól plafonig tartanak... Amíg kitalálok valamit, az ilyen egyenes íjak simán tárolhatóak falnak támasztva - persze nem heteken át. És még egy: talán a harmadik képen látható, hogy jól tartva az ideg még szándékosan sem tud alkaron vágni: picit ugyan szélesebb vállam van az átlagnál, de szerintem ezzel az alkaros sztorival többen fognak hasonló megállapításra jutni.
Flagella! Szerintem új szórakozást adtál nekem, szóval köszi!
https://traditionalbowshop.com/hu/
