Korábban kérkedtem vele, hogy nem célzok, hanem érzésből lövök. Nos.. miután leesett, hogy talajíjászatban ez nem büszkeség, és a konzisztens eredményekkel sincs nagy barátságban, próbáltam ráállni a legkülönfélébb célzási technikákra. Mivel nem jártam egyesületi tréningre, a másoktól kért és (légből)kapott tanácsok sokszerűsége miatt semmilyen segítséget nem tudtam kihasználni. Megmaradt tehát a "kapáslövés", aminek egyetlen titka van: rengeteg gyakorlás. Pusztító mennyiségű gyakorlás, amiben természetesen van számtalan hibás lövés, hogy tudatosság nélkül is korrigálhasd őket.. s a végére teljesen mechanikus dologgá váljon minden lövésed.

Mire belenyugodtam, hogy nekem ennyi marad (de legalább marad), a tréning lehetőségeim hirtelen elapadtak. 2-3 hónapnyi kiesés után képtelen voltam eltalálni a teniszlabdát 20-25 méterről, mivel az eredményeim mind' további romlását heti egy (1) gyakorlással nem tudtam lassítani sem. Ekkor jött az elhatározás, hogy irány az egyesületi tréning, ahol egy kevésbé felejthető technikához kérhetek szakavatott segítséget - illetve legalább a lehetőségem adott lesz a heti többszöri lövéshez.

Kassai Lajos elmondta valaha, hogy az "ösztönös" lövés és a célzott lövés két ellentétes agyféltekés tevékenység. Ők a talajíjászatról nyergeltek fel (szó szerint), az ő módszerük a rengeteg és folyamatos gyakorlásban realizálódik, így téve egyik oldalról át a másikra a feladatokat. Nálam ez fordítva van, a rengeteg megelőző gyakorlás után a célzás módszerét kell kialakítani, illetve a prosztó oldásomat khm.. hogy is mondjam.. finomítani. Ezek együttesen azt is jelentik természetesen, hogy az íjászat nálam a sportíjászat felé tolódik, hiába van a kezemben tradis íj. Ezt az eltolódást ha lehet, kihagytam volna.

Egy nagyon jó YT videó itt, ezt mindenképpen nézze meg aki érintett.

A módszerváltást véglegesen valamikor tavaly októberben gondoltam ki, de csak most áprilisban tudtam értelmezhető körülmények között próbálni (tavaly ősztől az idei tavaszig azért nem, mert terembe zárva a miliő eléggé idegen volt nekem, nem kicsit zavaróan). Aztán azt gondoltam, hogy kritikus és hozzáértő irányítással rém egyszerű lesz az egész, hiszen van több éves alapom. Háát, szívesen mondanám most júniusban, hogy félúton járok.. de ezt még nem tudom, mivel nem tudom hol az út fele. Szakedzői segítséggel annyi bizonyosat tudok mondani, hogy az összes lépés megvan már fejben, de némelyikük tovább finomítandó. Szóval az első (és második, és harmadik, stb.) lépések biztatóak. Előzetes tapasztalataink szerint az átszokás 3 hónapot igényel(ne), nálam ez több. Ennek részben okai a nagyon prosztó sokéves beidegződések, illetve az, ahogyan a tanácsokat elsőre nagyon nehezen tudtam megfogadni. Pontosabban nehezen *akartam*.

De ha valaki nem teljesen lökött, le fog esni neki: nincs miért ellenkezni. Részemről úgy csinálom, hogy instrukciókat jól megfigyelve később otthon gondolkodom rajtuk, és fejben előre simán lelövöm azt, amit két nap múlva IRL fogok lőni. Ha kell, egy egész tréninget lenyomok fejben, mindenre figyelve. Talán utóbbi képességben fejlődtem legtöbbet, és azt tapasztalom, hogy ez tud előre vinni. Jobb napokon kifejezetten szépen fel tudom építeni a lövéseimet, s 20-20+ méteren 7-10 körök között tudok lőni belátható ideig. Nem csoda, hiszen fejben már lelőttem minden lövésemet az előző napokban. Szóval meglesz az a teniszlabda majd' minden lövésre, csak idő kérdése. Az igazsághoz azért az még hozzátartozik, hogy a 30 méteres távval szégyenszemre megint ismerkednem kell. Amúgy levezetésképpen -finomított mozdulatokkal- 50 méterre lőve is értelmezhető amit csinálok, pedig ezen a távon nem tudok célozni.. ellenben az ismételten érzésből leadott lövések a kevésbé favágó-oldásokkal együtt nagyon élvezetesek.

Az egyik legjobb tanács (a technikai hibalistám feltárását IS megelőzendő fontossággal) a következő, erre megy ki a bejegyzés: rossz technikával, prosztó technikával, vagy akár tök jó ösztönös technikával egyaránt el lehet jutni egy szintig, utána viszont emberi mértékkel számított gyakorlással már nem. Visszafelé azonban egész jól lehet "fejlődni", aminek szintén megvan a maga oka. Egyrészt a gyakorlás tartós kiesése borzasztó gyorsan le tudja építeni, amit eddig felépítettél. Másrészről gondolj bele, ahogy ott állsz egy versenyen a hiányos-, de jól begyakorolt technikáddal. Lövöd a szép köreidet, majd egy balul sikerült lövésnél beüt a krach, s lősz egy 3-ast, vagy épp a lapot sem találod el. Tökmindegy miért: száz oka lehet, akár a komoly íjászoknál is. De számodra ott el is megy a buli, mert nem tudod majd megmondani, hogy mi volt a rossz. Mondjuk hibát keresel az oldásodban, hiszen ott a legkönnyebb hibázni. Eközben talán nem is az volt a hiba, s így teljesen szétesel, mert már az oldás sem fog stimmelni. Csak annyi kellett hozzá, hogy meg akartad javítani ami jó; ami rossz, azt pedig betemetted két lapát földdel.. akaratlanul. A jól felépített és kivitelezett-, tudatos szekvencia viszont ezekre a hibákra immunissá tesz. Ez tény.

Ha valaki hasonló cipőben jár, mint én, az utolsó két bekezdést fogadja el ill. fogadja meg. Baráti tanácsként írom.

** A brazil tradis íjász képe a uol.com.br oldalról van, készült a 2015-ös Őslakos Világjátékok táma-azonos szakágában.