Barnett nyílpisztoly: olcsó játék
2018. november 18. írta: ami.nem.mozog

Barnett nyílpisztoly: olcsó játék

Az előítéleteimet és tapasztalataimat megtoldottam néhány újból átélt élménnyel. Egyáltalán nem lepett meg az eredmény, így a cím sokkal találóbb lett volna ebben a megfogalmazásban: "olcsójáték hülyegyerekeknek". Nem nagy örömmel írom ezeket, de vigaszként szolgálhat, hogy nem csak eme Barnett modellre értendő, hanem az összes reflexes nyílpisztolyra. Nem termékspecifikusan fogok tehát fitymálni, hanem minden testvérére kiterjedően - az adott modell szerencsétlenségére.

img_0914.JPG
Magát a terméket működésképtelenül kaptam kézhez, lemondó tekintettel kísérve: taposóvas nélkül, ideg nélkül, karvégi papucsok nélkül, korrodált vagy teljesen kiszáradtan súrlódó alkatrészekkel, a biztosító környékén törött rugókkal és deformálódott célzóval. Innen szép nyerni... Értékét nézve beszédes volt, ahogyan eddig bántak vele. Mindegy is, kezdjük: a taposóvasat én nem szeretem, inkább a hasamhoz nyomott markolattal és két kézzel az idegbe kapaszkodva húzom fel az ilyesmi produktumot. Ennek ellenére kapott acélhurkot elöl, egy 40cm hosszú drótot hajlítottam rá. Így a feleségem is könnyen felhúzhatja belelépve, majd a krómozott villát hátrahúzva. Karvégi papucsokért nem futkároztam, inkább kicsit mélyebbre reszeltem a karvégeket, végül lesorjáztam őket és bevontam a maradék éleket ragszalaggal. Fontam egy próbaideget (nem röhögni a képeken, tényleg csak tesztverzió!): 15 perces munkával meg is volt B50-ből, 400mm hosszan, 10 szálas verzióban. A pisztolyt felajzás előtt szétszedtem mindenütt ahol szétszedhető volt, hogy kenés végeztével és a rugók pótlásával újból összeszerelhessem. A célzót már gyerekjáték volt készre alakítani, így végezetül felkerült az ideg is az akasztókra. Sajnos a sánta állapotról nem csináltam képet, de nem nagy élvezet volt a fizimiskájában, elhihetitek.

img_0915.JPG
Ez a modell (csakúgy, mint az összes ilyen eszköz) felhúzása után reteszeli önmagát, így nem lehet véletlen mozdulattal elsütni. Rém egyszerű megoldás: a horonyba beülő ideg középrésze egy libikóka szerkezeten át saját útjába tol egy műanyag reteszt, a kifeszített helyzetében megpihenve. Kizárólag ezt hátratolva lehet meghúzni az elsütőbillentyűt, enélkül az ideget a záró retesznek nyomja neki. A hátratolást egy aprócska, manuális kezelésű kar segíti. Tehát felhúzás után behelyezed a vesszőt a neki kiképzett vályúba, hátratolod, kibiztosítasz, célzol, majd lősz. Nekem egy rakás alucsőből épült nyilat dobott a gép, ezek volt a lövedékeim. Ezek amúgy elég jók szerintem.

Vissza a játékszerre: kimértem felhúzás közben, 47 fontot mutatott a skála az ideg horonyba esésének pillatana előtt. Ne tévesszen meg a viszonylag nagy fonterő, a lövedék gyorsításában csak 12cm-es szakaszon működik közre. Ez egy tök egyszerű tradis íj 30 collos húzáshosszából kivont 8 collos ajzámagassághoz (tehát 56cm hasznos úthoz) mérten vicc. Ráadásul még ez a szerény 12 centi sem ennyi valójában, hiszen a vessző a kezdő pozíciójában az induló ideg horizontális síkjában mért leghátsó pontjától több milliméter távolságra van (a biztosító retesz miatt). Következésképpen az ideg induláskor rácsap a vesszővégre - és ettől a pofontól indul útjára. Emiatt én nem mondanék 12 centit sem, sokkal inkább egy kemény ütést, ami által átadják a karok a mozgási energiájukat a lövedéknek egy érintés által. Az idegen keresztül természetesen.

img_0918.JPG
A pisztoly 10 méterig pontos, utána szórni kezd és 15 méter körül akár már araszokat téved. A markolata kényelmes, a nyílt irányzéka finoman és pontosan állítható. Nehéz vesszőfogót tenni elé, mert a vékony zsebnyilak átszaladnak a szalma akadályon. Ennek oka elsősorban a szerény hosszuk és átmérőjük, nem a fonterő. Ha kételkednél benne, akkor irányítsd kemény felületre és nézd meg mit tud. Én akácból tákolt kültéri ajtóra próbáltam: négy évtizede száradó, piszok kemény matéria. Ebbe 8-10mm mélyen tudnak behatolni, a lányom 20 fontos sportíja egy feláldozható karbonnyilat mélyebbre lő, jóval nagyobb átmérővel és terepheggyel.

img_0919.JPG
Más egyebet nemigen tudok írni, mint ahogyan a gyermekkorom tapadókorongos pisztolyáról sem tudnék többet okoskodni. Az összes nyílpisztoly ostoba gyerekjáték, szerencsés esetben felnőttek kezében dolgozva - mert a játék-jelleget meghazudtolva nagyon veszélyes produktum. Nem nehéz életveszélyt sem belelátni. Miközben sem sporteszközként, sem vadászeszközként, sem fegyverként nem értelmezhető. Marad a hobbi-titulus, dehát felnőtt embereknek el tudok képzelni komolyabb hobbit is, mint egy erős "tapadókorongos pisztollyal" lövöldözni hegyes lövedéket használva. Egy ilyen játékszer újonnan akár már 12e Forintból is megvan, amit személy szerint sokallok. Nyilván a fentebbiek miatt.

Ha maradhatunk hasonló vonalon, akkor inkább a számszeríjakat javasolnám az érdeklődőknek, lehetőleg valami csigás darabot. Épp a Barnettnél láttam maximalizált kifutási hosszra kitalált megoldást - avatatlan szem ebben rossz irányban feszített agresszív csigás íjat fog látni. Nos, az már komoly vadász- vagy épp sporteszköz. Lövök majd ilyesmivel is, le fogom írni amit gondolok. Az szerintem süti!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemmozog.blog.hu/api/trackback/id/tr414379680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása