Hagyományos-személyes eszmecserék által felböffent-, illetve interneten szembejövő témák kérdései következnek. Részben azért, mert akad ami csípte a szemem, mint ahogyan akadt, amihez hozzá szerettem volna tenni két mondatot.
1.,A nyílvessző behatolásának mélysége
Egy komolyabb-, és gyakorlati tesztekre kihegyezett hazai esszében olvastam a következőt: ugyanazon nyílvesszők 10 és 40 méteres lőtávolság között mind komolyabb behatással rendelkeznek a távolság növekedésével, mielőtt természetszerűleg gyengülni kezd a sebző erejük. Fura, igaz? Egyetlen mondatot kaptak a fenti véleményeket megzavaró logikus kivételek, melyek szerencsére összecsengenek a fizikai ismereteid bizonyosságával. Ez utóbbi árulkodó jel lehet, de a tesztnek komolyan jegyzett résztvevői vannak, akik nagy számú belövés dokumentált eredményeiből vonnak le következtetéseket.

Mivel műszaki vénával megáldva kikerekedett a szemem a 10->40m tapasztalatokon, a magam szerény módján tesztelni kezdtem: készítettem szuperlassításokat oldásokról és becsapódásokról egyaránt, illetve mértem és mértem. Fontos: egy (1) ember vagyok, kis ember vagyok, nem vagyok tévedhetetlen és az apparátom is szerényebb egy teljes csapaténál. Általános következtetésem: a 40 méterig erősödő behatás leginkább a tökéletlen röptű nyílvesszők miatt mérhető. Itt is vannak fura kivételek, de nálam szerenécsére a kivételek dolgoznak a fizika "ellen", nem pedig fordítva. Lényegében erről van szó: a becsapódáskor fellépő tolóhatás nem mindegy, hogy a vesszőt a reptének milyen fázisában éri. Mindez függ attól, hogy:

-a vesszőtest hullámmozgásából és forgásából mennyi maradt a becsapódást megelőző milliszekundumban,
-ha maradt, akkor a hullámmozgás mely fázisában hatol be a célba a lövedék,
-a vesszőtest a becsapódási sokkot milyen pillanatnyi alakváltozással szenvedi el,
-a vessző a célba csapódáskor milyen szögekben (x;y) áll, a célra merőleges tengelyekhez viszonyítva.

A tökéletlenségek (nevezzük inkább sajátosságoknak) első három verziója tisztán anyagtechnikai paramétereken és a produktum összképén múlik, a negyedik részben viszont benne lehet a lövést végző személy felkészületlensége is - ezt most nagyvonalúan elhagyom. Sőt, a békesség kedvéért leírom: itt magamról beszélek, saját tapasztalataimról és a bénázásaimról.

Az első három verzió viszont egyértelműen felfedi magát, ahogyan mind merevebb és merevebb *karbonnal* végzed el a teszteket: az érthetetlenül erősödő behatások száma mind jobban elmarad (nyilván az organikus anyagokból épített vesszőknél tapasztalttól is). Általánosságban azt is el tudom mondani, hogy a valamilyen fogyatékossággal repülő nyílvessző a legrosszabb esetben is egyenes pályát kezd repülni; egyenes mozgásvonalra törekvése már az első 15-20 méteres röptének végére látványos eredménnyel jár, 20+ méter megtétele után pedig már nincs komoly eltérése a legjobb produktumhoz viszonyítva sem. Ahogyan a fáradt -bénázott lövéseknél is leírható: az akár centiket kacsázó lövedék is szép röptére vált 20 méter környékén. Nyilván jól feltollazott vesszőről beszélek, hiszen leginkább a toll-vezérsíkok stabilizáló hatásának következménye amit megfigyelhetsz. Szóval egy "rossz" vessző természetszerűleg nagyobbat üt a lőtávolság (életszerű határok között) növekvő változásával. A rossz szót nem hiába tettem idézőjel közé: nem biztos, hogy rossz az a vessző, lehet akár rosszul megválasztott is. Egy átlagos tradis (vagy akár történelmi) favessző lendületvektorával mind kevésbé párhuzamos a testének bármely *pillanatnyi* hosszanti síkja, ahogyan a lőtávot elkezdjük csökkenteni.

2., Ropi-gyertyán
Hallottam komolyan jegyzett íjászt panaszkodni a gyertyán alapanyagra, mely "törik akár a ropi". Ez ellen nem akarok feltétel nélkül kárálni, hiszen piszok erős-, mégis az átlagnál merevebb anyagról beszélünk. S a merevség igen, törési hajlamot jelent a népi bölcsesség szerint is: "ami nem hajlik, az törik". A törési- és merevségi határértékének közelsége azonban megfelelő kezeléssel széthúzható. Nem változik tőle rugóacél jellegű anyaggá, ellenben akár betonfalra is lőhetsz majd vele, a becsapódáskor fellépő sokk nem fogja eltörni. Nem úgy, mint a sportvesszőknél használt fenyőféléket - ezekkel bármit trükközöl, merev felületre támadva atomjaira törik mind. Ez azért érdekes, mert amennyiben az őseink felhasználták volna a gyertyán hajtását, egészen biztosan nem vacakoltak volna az akár hónapokat felemésztő előzetes kezelésekkel (olajok, hőkezelés, "tornáztatás"). Ígyhát' nemigen használtak gyertyánt tömegesen, mert a harci felhasználási mód szerintem nem engedheti meg magának azt, hogy a vesszőkészítők naponta pótolják a kezeletlenség miatt tönkrement nagyszámú lövedékeket. Nincs rá idő, mozgás közben nincs is alapanyag. Tisztában vagyok vele.

Ellenben mára nem vonulunk valós hadászati céllal, nem is sietünk sehová, szóval a fenti ropis-panaszkodás a 21. században nem tűnik megalapozottnak: mint azt írtam korábban, a gyertyán becsapós anyag és sokat kell idomulni hozzá a felhasználása során. Jómagam hónapok óta próbálgatom mit kezdhetek vele a megfelelő végeredményért - és azt kell mondjam, nem lehetetlen a feladat. A kezdeti idegenkedésem ellenére mára úgy látom, hogy a legjobb alapanyagok egyike, persze a belőle alkotott 50-50+ grammos harci nyíl nem női- és gyermekíjhoz való. Mint ahogyan nem volt az ezeréves történelmünk szerves része sem: erre közepesebb összeggel fogadnék. Szóval az általam is többször elszólt "ősi anyag" megnevezés talán fals. Elnézést kérek érte, utólag elég könnyű okosnak lennem.3., A karbonvessző és a tradicionális íjászat nem fér össze?
Nem tudom értelmezni, hogy mi az idegenkedés oka. Én magam is lövök karbonnal, a legtöbben ugyanígy tesznek. Elég gazdaságosan lehet tanuláshoz használni - ráadásul az sem mellékes, hogy nem kell szezononként cserélni, tehát nem kell mindig új vesszőt megtanulni. Nem elég tradicionális? Bizony nem, de egy versenyen nem csupán azért kizárt a szénszálas alapanyag, mert kevéssé autentikus: azért sem elfogadott, mert szerkezeti homogenitása miatt túlzottan steril és konzisztens lőképe van. Szóval aki magától az anyagtól idegenkedne, favesszőkkel nagy hátrányból indulna a modern lövedékekhez képest - s ezt nem az organikus alapú produktumok lesajnálására akarom kihegyezni. Ha néha ellátogatsz ide, akkor ez remélem tiszta :)

A fentiektől függetlenül viszont saját szórakoztatásodra; vagy az ezt elfogadó [örömíjász] versenyre tökéletes megoldás a karbon. Ráadásul praktikus is, hiszen a nock és hegy pillanatok alatt cserélhető rajtuk általános esetben. Így még akár a filléres és egyszerű kínai modell is kiváló társad lehet! Vigyázz: a karbon-, és az üvegszálas cső nem ugyanaz, miközben és a távol-keleti (ebay, ali) portékák között szép számmal akad erre kihegyezett becsapás.

4., "Laposra" vágott tollazat
Ha szokatlanul laposra vágott, hosszú tollazatot látsz egy tradis nyílvesszőn, az a praktikum szülötte. Ez nem jelent szakmaiatlanságot, sőt.. valójában elég jól átgondolt dolog. A sík mezőkön általában fúj a szél: ha kimész valahová távot lőni, akkor majd meglátod. Nagyon ritka a felszíni szélcsend, a magasban pedig nem létező fogalom. Emiatt azok az emberek, akiknek az élete múlott a hatékonyságon, a vessző irányítását a tollazat magasságától nem ritkán elvették és átadták a hosszának. Nagyon leegyszerűsítve: a szél így nem tudott belekapni a tollakba és kevéssé módosította a vessző pályáját. Emellett a sebességre is jótékony hatása van. Próbáld ki bátran, 30-40 méteres lőtáv környékén; szabad terepen számíthat a laposabb tollazat. Persze nem a végletekben gondolkodva "kilapított" vezérsík - hiszen egy ponton túl könnyen túlzásba lehet esni, idétlenül kacsázó vesszővel.

Próbaképpen a lövedékek szokásos pajzs formájú tollait cseréld (vagy vágd át) cseppformára, illetve parabolára: ezek kisebb oldalirányú felületet adnak. Ha okésnal láttad, próbálj ki egy olyan felállást, hogy eleve ezeket vásárolod meg (legalább formára vágni ne kelljen), de hosszú verzióban: mondjuk 5 coll okés lehet. Végül a magasságukból csapj le még egy keveset, érzésre. Tessék, próbálkozz - nem rossz eredményeid lesznek, tudom. Amúgy én egyáltalán nem használok pajzs formájú magas tollazatot, összesen talán két olyan nyílvesszőm van. Nem véletlenül. Igazából már a hangjuk is idegen :)
5., Lovasíjászat vagy ősi "talpasíjászok"?
A hazai hagyományőrző íjászat váza a XXI. századra ismét a lovasíjászat. Időszerű volt, hogy valaki (ezesetben Lajos) helyretegye a dolgot, hiszen sztyeppei-pusztai népeknek vagyunk utódai. A feltámasztott lovasíjászat igényének több praktikus oka is van, hiszen a fennmaradt leírások alapján a harcmodor egyik alapeleme volt a ló. E gondolat mentén nagyon sok életszerű esetet végig lehet gondolni, kezdve a korábban leírt harci stílussal. De ha a delikvens alól kilőtték a lovat, onnantól az ellenség nyílvesszőinek szabad préda lehetett - ha mégsem, akkor is jó eséllyel volt kénytelen átváltani mondjuk az övén csüngő fejszére, ami inkább volt alkalmas gyalogos közelharcra. Mindennek tetejében még a kezdeményezést is elveszítette, amint leesett a ló hátáról. De más okokból is érdekes lehet a gyalogos (gúnyosan talpas-) íjászat gondolatának korabeli elvetése, hiszen a kezdősebesség eltérése miatt akár sokkal erősebbek lehetnek a vágtában leadott lövések, mint álló helyzetből oldva. Szóval a ló nélküli néhai íjászat (ha volt olyan egyáltalán) szerintem kimerülhetett a játékok, a tanulás és vadászat témájában, és a talpas-stílus harci értéke igencsak csekély lehetett a kultúránkban. Ha valamely nemzet nem élt a lovasíjászat előnyeivel, akkor vagy nagyon gyorsan megtanulta azt, vagy elpusztult amint találkozott ezzel a harcmodorral.

Visszatérek!