Mivel a hétvégi távlövésem eltörölte a vihar, nyaralásom alatt pedig nemigen tudok értelmes témával szolgálni, díszítésnek idekerül néhány szép vagy érdekes kép. Lesz, amely önálló témaként fog visszaköszönni később.
Valamit ki fogok találni a könnyebb szállíthatóságért. Ehhez még jön két íj és lehet agyalni mit hogyan pakoljak. Talán nem is viszem magammal. Hmm, meg is van a megoldás: jelentkezem majd, tetszeni fog ígérem!
Ez lesz az eddigi legszebb (teljesen tradis) hajtásvesszőm, kovácsolt heggyel. Az akác nagyon jó anyag, bármennyire nem szeretik. Még vagy két hónapig készülni fog, ennek java részében szárítom, egyengetem és vékonyítom.
Majd' ötszáz éves török ágyúgolyók, hazai várfalból kiemelve. Délvidék.
Valaha ebből is lőttek. Mondjuk nem élettelen és mesterséges célra. Az állványzat még ott az oldalkocsin. Valaki a minap ezzel ment a Pennybe, de tényleg :)
Régi, egyszerű inasruha. Ebben szívesen lőnék: szép, masszív és célszerű is. A nem túl egészséges derekamat egész jól védené.
Hóhérok eszköze. Ez itt nem kevés fejet választott el a tulajdonos nyakáról. Jó anyag, jó kovácsolás, jó kezelés: többszázéves darab, mégsem bír vele a korrózió. Hazai kovácsmesterek produktuma.
Nyaraljatok Debrecenben: nálunk ilyenek is vannak. A Nagyerdő jó hely.
Ez a csodálatos, vénöreg fa nem kevés élőlénynek adott otthont. Már amíg állt.
Két-három hét és kirepülnek a kisfecskék. Talán jövőre visszajönnek költeni. A zsineg ott lesz nekik akkor is :)
Készül az n+1. vesszőtárolóm. Kezdenek útban lenni :)
Az íjgyártás egyik ősi alapanyaga: íme, a tiszafa.
Hihetetlen dolgokat műveltek kétszáz éve, komolyabb gépesített segítség nélkül. Ahogyan mondják: bármely mesterség alapja a résztvevő anyagok legmélyebb ismerete. Szemmel láthatóan a fát elég jól ismerték.
A vadludakon is túl.
A bejegyzés trackback címe:
https://nemmozog.blog.hu/api/trackback/id/tr3914131665
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.