Valaha alapvető kérdések sorát fogalmaztam meg a címbéli témában immár felnőtt emberként, ami nem feltétlenül engem minősít: a feldobott téma több ponton homályos akár ma is. A válaszokat ráadásul szétszórt helyekről sikerült összeszednem, s ezek legtöbbször nem is voltak alaposak. A bejegyzést ennek megfelelően igyekszem részletesre hangolni, hogy a néhai énemhez hasonló érdeklődőknek munkát spóroljak. Több részre fogom tagolni a benne foglaltakat úgy, mint íjak; nyilak; tegezek; módszerek; félreértések.
"Honfoglalás, finnugor gyökér, terrorizáló nép, agresszív modor, világ legjobb íja, írástudatlanok, barbárok".. sokáig folytatható felsorolás. Ezeket a terminusokat és megállapításokat leginkább az elmúlt néhány évszázadban mérték ránk - részben igaztalanul és tévesen, részben rossz szándékkal, vagy ezeknél ritkábban tényszerű és valós tartalommal. Mostoha adalék, hogy a valós és valótlan információk aránya ismeretlen, s a hiányos tudásunkat tovább zavarja a leletanyagok részleges-, ill.az írott források hangsúlyos hiánya. Szoktam mondani, hogy "a biztos rossz még mindig jobb, mint a bizonytalan" - ennek megfelelően tényleg nagyon szerencsétlen az egész helyzet, s azt sem tudom megmondani van-e rajtunk kívül olyan (élő) nemzet, melynek ennyire homályos az eredettörténete *. Ebben a helyzetben kulcsfontosságú a kísérleti régészet munkája, melyben a., hiányos leletanyagokból próbálják összerakni a készterméket, majd a "replikák" sokaságát gyakorlati teszteknek alávetni, illetve b., a szerény számú írott információk morzsáit hasonlóképp összeilleszteni és ellenőrizni.

* Ez a rész magyarázatra szorul, hiszen a korábbi oszmán-török bejegyzésben írtak szerint a törökök elég határozottan vélik ismerni a múltunkat, s ugyanez igaz a mongolokra-, de akár más ázsiai népekre is. Következésképpen valaki vagy nagyon tud valamit, vagy óriási tévedésben van. Csak halkan szeretném megjegyezni, hogy a minket ismerő idegen nemzetek ismeretei részben azonosak. Legfőbb és kiinduló azonosságuk, ahogy valamilyen korai közösségben tudnak minket önmagukkal. Erre később ki fogok térni, mert ennek valóságtartamát mára komoly kutatások vizsgálják, és az eddigi eredmények részben igazolják ezt a logikát.
A honfoglalás korából eredeztetett íjakat +/- másfél évszázados ablakban fogom felvázolni. Ennek a témának a fő rekonstruktőrei (és modern kori bábái) a következő kiváló emberek ill. csoportok:

-dr. Cs. Sebestyén Károly: néprajztudós, 1876-1956.
-prof. dr. Fábián Gyula: zoológus, régész 1915-1985.
-dr. Uray-Kőhalmi Katalin: Ázsia- és Szibéria-kutató 1926-2012.
-dr. Szőllősy Gábor: múzeológus, régész.
-Magyar Történelmi Íjász Társaság.
-Magyar Íj Alapítvány.

Hadd írjak néhány szót róluk és munkásságukról, mert azon túl, hogy érdemesek reá, nagyon érdekes fejezeteket képviselnek: komoly nehézségekkel küzdöttek meg, mire a témáról akár tudományos műszaki értekezéseket tudtak papírra vetni. Íme, az elsődleges problémák, melyekkel szembesültek (és szembesülnek ma is):

- a népünk/nemzetünk egyszerűen szakított a hagyományainak egy részével, s tette ezt úgy, hogy a törököknél fellehető harci ill. kulturális kontinuitásnak nyomát sem találni: minden titok a sírokba lett zárva, ezer éve.
- a sírok feltárásakor az íjak, illetve az egyéb szerves anyagú felszerelések csaknem mindig hiányoznak: megette őket az enyészet.
- az írott források is hiányoznak, illetve amivel rendelkezünk, azok felületes leírások idegen nemzetek tollából.
Cs. Sebestyén Károly neves néprajztudós volt. Móra Ferenc közvetlen kollégájaként a Szegedi Múzeum alkalmazásában hozzáfért a sírleletekhez, s részt vett több feltárásban. Ő jött rá, hogy a sírokban talált csontlemezek valójában az íjak markolatának és szarvainak részei (bővebben lentebb fogok írni róla). Kizárólag ezeket felhasználva kellett megfejtenie a feladványt, hiszen az összetett anyagú természetes íjakból csupán ez az alkatrész nem bomlott le. Ő volt, aki a csontlemezek fellelt helyzetéből és azok méretéből/alakjából elméleti síkon megalkotta a felmenőink fegyverét, tehát lerajzolta milyen lehetett (ezt láthatod fentebb), és papírra vetett egy komolyabb értekezést a részletekről. Elképzelése szerint leajzva C alakú modellt kellett elképzelni, hosszú merev szarvakkal. 1933-ban a vetette papírra a végső paramétereket, a dolgozat címe: "A magyarok ijja és nyila" (ezt megelőzően 1931-ben publikálta a "Rejtélyes csontok a népvándorlás korabeli sírokban" című dolgozatát, a művei között eltelt két év alatt forrott ki az íj tervezete). Károly 1956-ban halt meg. Élete derekán számunkra felbecsülhetetlen munkát végzett, előrejelzései mérnöki pontosságúnak bizonyultak. A nevét többször említeni fogom a bejegyzésben.
dr. Fábián Gyula "másfél" generációval modernebb korba született tudósként az előbb felvázolt elméletnek gyakorlati megvalósítását tűzte ki céljául. Ő már kézzel fogható és működőképes magyar íjat állított elő (az első próbálkozásai épp 1933-ra tehetők). A jól működő és összetett anyagú magyar íjának tulajdonképpen majd' mindene megegyezett Cs. Sebestyén Károly elképzeléseivel, viszont a karoknak közel 180 fokos "markolati szögével" jóval egyenesebb állású leajzott íjtestet alkotott: a fegyver nem fordult C-be. Személyes véleményem szerint attól tartott (ha így volt, teljes joggal tette), hogy a fegyver kitekeri önmagát. Gyula bácsi nevéhez fűződik a hazai terepíjászat és vadgazdálkodás alapjainak lefektetése. Életében több íjat épített, több versenyt rendezett. Fábián Gyula professzor Úr nevét illik ismerni a hazai modern íjászatban is. Ő 1985-ben halt meg. Róla is szót fogok ejteni, többször.
dr. Uray-Kőhalmi Katalin néprajzi és kulturális kutatásai mellett az íjak rendszerbe foglalását végezte el. Számunkra érdekes fő művének címe: "Steppék nomádja lóháton, fegyverben" (1972). Egyéb műveinél mindenki figyelmébe ajánlom a (sajnos befejezetlen) mandzsu-magyar szótárát. Hihetetlen, hogy egyetlen ember önállóan képes ilyesmire.
dr. Szőllősy Gábor vetett számot az eddigi kutatási eredményekkel. A Cs. Sebestyén Károly által felvázolt C formájú íjat is hitelesnek találta. Gábor ma is aktív, reméljük ez sokáig így marad még. Érdekesség, hogy ő maga valójában Fábián Gyula bácsi néhai tanítványa (íjászat terén is). Szőllősy Gábor az általános korabeli harcászaton túl elismert török-kori szakértő: ha török harcászat a téma, akkor őt keresed. A képen Bencsik Peti mellett látod, a bal oldalán, kalapban. Néhány értekezése-, cikke-, hosszabb műve a teljesség igénye nélkül: "Újabb adatok a népvándorláskori íjtípusok kérdésköréhez"; "Miért általános a nomád népek közt a hátrafelé nyilazás?"; "Különböző íjtípusok mechanikai jellemzőinek kísérleti vizsgálata". A címek szerintem önmagukért beszélnek. Érdekesség: Gábor testvére Antal, ő az a Szőllősy "Tóni", akinek a "Nyílegyenesen" című alapművet köszönhetjük, mely a hazai sportíjászat egy korai bibliája. Antal egészen khm.. véletlenül szintén Fábián Gyula bácsi szárnyai alatt edződött.
Magyar Történelmi Íjász Társaság (MTIT): "Társaságunk a korabeli Magyar és belső-ázsiai íjász felszerelést kutatja, rekonstruálja és használja." Ennél tömörebben nem tudnám megfogalmazni a társaság ténykedését, így tőlük idéztem. Célirányos kísérleti régészettel foglalkozó, és abból következtetéseket levonó íjászok. Munkáik jelentősége nem igényel magyarázatot, páratlan kötelességtudatú csapat. A képen dr. Paku Sanyit látod oldalról.
Magyar Íj Alapítvány: Borbély Laciék kezdeményezésére került nemzeti értéktárba a magyar íj, s éveken át az alapítvány ösztönözte versenyre az íjak készítőit ebben a témában. Reméljük, hogy a versengéssel egybekötött alkotókedvet a továbbiakban is fenn tudják tartani. A zsűri vizsgáló munkájában előnyben részesíti a régészeti forrásokat, esetleg múzeumokban ellesett paramétereket - még ha az valamiféle sokszínűséget is eredményez. Figyeld meg a képen, hogy az állványra tett íjak markolati szögei mennyire eltérőek!

Rajtuk túllépve nem szabad megfeledkeznem más-, önállóan vagy épp szervezetten kutatók munkájáról, még ha kevéssé ismertek is. Köszönet nekik. Néhányukat már említettem az Év Magyar Íja 2022-es rendezvényéről írt bejegyzésben.

Nos, térjünk a lényegre! A Magyar Íj Alapítvány által megfogalmazott parametriális elvárások a következők, ezek birtokában lehet magyar íjról beszélni:

-Az íj húrnyereg (húrütköző, húrzsámoly) nélkül, jellemzően szarv- és markolatlemezekkel készül.
-Az íjlemezek gímszarvas agancsból készülhetnek.
-Az íj szarus oldalon mért teljes hossza nem több mint 1500 mm (a szarvcsúcsok távolsága ajzatlanul mérve).
-A szarvlemezek hossza legalább 220 mm, de nem több mint 280 mm.
-A szarvlemezek a könyöktől a szarvcsúcsig merevítik a szarvat.
-A szarvlemezek homlokmagassága legalább 40 mm.
-A markolatlemezek hossza legalább 100 mm, de nem több, mint 200 mm.
-A markolat szöge nem több mint 180°. *
-Felajzott íj esetén a szarvak szöge nem több mint 45°.
-A karok szélessége nem több mint 45 mm.
-Az íj idege csak természetes anyagból készülhet.
-Az íj burkolására, védelmére csak természetes anyag használható (pl. nyírfakéreg, bőr).
-Az íj szerkezeti elemei nem tartalmazhatnak mesterséges anyagot (pl. szintetikus ragasztót).
- ... **

Amennyiben a természetes anyagokra vonatkozó elvárások nem teljesülnek, akkor a "magyar íj" terminus átvált "magyar formájú íj" elnevezésre. Utóbbi a műgyanta alapanyag segítségével megalkotott- ill. a fa-üvegszálas laminátumokra vonatkozik. Köznyelvben ezek is magyar íjak, de valójában "magyar formájú műgyantás íjak", ill. "magyar formájú laminált íjak".

* A markolati szöghöz: ez egy csendesen megbúvó - de annál lényegesebb rész, ami a formára vonatkozó alapvető-, ám keretek közé szorított szabadságot ad a készítőknek. Ez a paraméter alapvetően meghatározza az íjak leajzott formáját. Azért van így, mert a (Cs. Sebestyén Károly által felvázolt) C forma, és a (dr. Fábián Gyula által megépített) egyenesebb alak egyaránt elfogadott, hiszen az íjak maradványait tartalmazó sírok sem mutatnak egyértelmű lelet-azonosságot. Sőt, ha ezen túlhaladok, van amelyikben kevesebb csontlemez van, illetve van, melyben egyáltalán nincsenek nyomai íjaknak. Utóbbi okaira általánosítást én nem tudok, de nem túl vad elképzelés az sem, hogy az íjak némelyike egyáltalán nem viselt magán szarulemezeket.

** További érdekesség, hogy a kritériumok nem határoznak meg aszimmetriát! Pedig a lovasíjak legtöbbször nem szimmetrikus alakúak. Mindezt részben azért, hogy az alsó karok rövidségéből adódóan a lovasíjász szabadabban kezelhető fegyvert használhasson. Másodrészt pedig azért, mert az íj nem középlövő eszköz: szimmetria esetén a felső karok nagyobb erőt fejtenek ki lövéskor. Fábián dr. feljegyzése az alsó karok 20mm-rel megrövidült formáját rögzíti. A laminált íjak gyártó között pedig az a gyakoribb eset, amikor az aszimmetriát a szarvak eltérő méretével érik el.
S honnan tudható az, hogy a fegyverek milyen technológiával álltak elő, ha megsemmisültek a földben nyugvó tulajdonosaik mellett fekve? Ez tulajdonképpen szükségszerű következtetések eredménye. Mivel az eurázsiai régióban általánosan elterjedtek voltak a szaru-fa-ín kompozíciók, illetve a Cs. Sebestyén és Fábián dr. által felvázolt méretek bizonyítottan valósak, nem történhetett másképp: lóháton használható harci erejű íjat csak ezzel a kompozit technológiával lehetett előállítani (mármint megfelelően kezelhetőt, és elegendő húzáshosszra készültet). Hiszen nem létezett műgyanta, nem volt szintetikus laminátum. Ha pedig egyfa-íj megoldásokra gondolnánk, azok csak akkor bírják ezt törés nélkül, ha angolszász hosszúíj méretűek, ennek pedig nincs keresnivalója lóháton. Maradt tehát a kompozit megoldás. Következésképpen a magyar íj szerkezeti felépítése az alábbi: famagra ragasztott szaruréteg a nyomott oldalon, s ugyanerre a famagra ragasztott ínréteg a húzott oldalon. Épp úgy, ahogyan ez a lovas nomád népeket jellemezte az eurázsiai régióban ekkortájt. A magukat velünk rokonságban tudó törökök és mongolok technológiája egyértelmű adatokat szolgáltat, s a (bárhol) így készült (bármilyen) produktumok különbözősége kimerül az alaki eltérésből adódó működési mechanizmus eltérésében. Ez a különbözőség ill. sajátosság nálunk az alábbi: nincs húrzsámolyunk, méretesek a szarvaink, a markolatunk nem domborodik kifelé.
Tehát ahogyan az a megelőző képeken látszik, a honfoglaláskori "magyar" ill. "magyar formájú" íj egy kéthalmos, húrzsámoly nélküli, befelé ívelő markolatú, merev szarvú aszimmetrikus lovasíj - adott paraméterek szerint. Nem kell tovább ragoznom, inkább nézzük a működését és kezelését! A természetes anyagú ragasztók (ill. általában a természetes alapanyagok) használatából következően a produktumot óvni kellett a nedvességtől, és tulajdonképpen a fagytól is. A nedvességtől azért, mert a természetes alapú enyvek a víztől egyszerűen feláznak, amitől a fegyver használhatatlanná válik. A fagytól pedig azért kellett megvigyázni, mert egy természetes anyagú "élő" íj teljesítménye a hidegben mérhetően romlik. A védelem kimerülhet az íjtest burkolásában -ezt bőrözéssel vagy nyírfakéreg borítással érték el-, illetve a felületkezeléssel. Tökéletes eredményt még együttesen sem adnak, emiatt a fegyverek tárolása és szállítása kiemelt szerepet játszott annak életciklusában. Egyes feljegyzések szerint eleink télen nyílvesszőnek való fát gyűjtöttek és felkészültek a tavaszra: a hidegben nem hadakoztak, részben a fentiek miatt.
A sírokban talált csontlemezek szerepe kérdéses. A markolatra és a merev szarvakra ragasztották őket - ennyi a bizonyos. Ezen túl egyes elméletek a terhelt és kopó részek tartósságának emelését-, más elméletek azok extra terhelhetőségét adják meg végcélnak. Megint mások csak a díszítés célját említik, bár ez utóbbi szerintem butaság, szóval az igazság valahol az első kettő gondolat között van - bár ezek amúgy is közel állnak egymáshoz.

Fábián Gyula bácsi íjkészítési módszeréről ideteszek egy szemet gyönyörködtető videót. (Köszönjük a feltöltést, Laci)
Fábián dr. következtetései szerint a famag alapanyaga praktikusan juhar volt. A nyomásnak ellenálló szaruanyag szürkemarha-tülökből származott, a húzó oldali ínakat pedig szarvas adta. Ragasztó-enyvként túróenyvet és bőrenyvet használhattak. Figyeld meg az elkészült fegyver leajzott ill. feszített alakját. Ismerős formák.

A "mindenható" magyar íj legendája ellen szólva, kísérleti tapasztalatok szerint annak maximális lőtávolságát ma egységesen 200 méterben határozzák meg, mely az elfogadott elméletek szerint sem jobb, sem rosszabb nem volt kortársainál. Tehát lovasíjászaink elsöprő fölényét nem az íj kiválósága adta, mert ha kiváló volt, akkor épp annyira volt kiváló, más nomád lovas kultúráké.. erre még ki fogok térni lentebb. Ami ezen túl fontos, hogy a méretéből következően nem kellett hüvelykkel feszíteni, amit alátámaszt a néhány korabeli rajz, illetve az, ahogyan a sírokban nem találtak íjászgyűrűt. Ezeket a fegyvereket három ujjal feszítették, s valamilyen gyorstöltést alkalmaztak.
Térjünk át a nyílvesszők problémájára. Itt az elméleti megközelítés sajnos nem ad választ arra, ami a műszaki kérdéseken túlmutat, s a leletek túl sok titkot nem tudnak felfedni. Minthogy más biztos pont nem marad, nézzük a szerény tényeket: kizárólag a nyílhegyek élték túl az elmúlt évezredet, a sírfeltárások itt csak ilyen adatokat adnak. Ezek alapján a MTIT kovácsolt nyílhegy-replikáinak középsúlya 12-20 gramm körüli (de előfordul akár 50 grammos is!). Ehhez jön a vesszőtest, ami a harci erejű íjaknál a saját tapasztalataim szerint legalább 30 grammot nyom még rövid hosszban is, ráadásul a nehezebb hegyekhez és a harci íjakhoz mind erősebb-nehezebb pálca szükségeltetik. Máskülönben kilövéskor ripityára törik a faanyag. Tehát ha a 12 grammos acélhegyhez számolom a 30 grammos pálcát, csak e két alkotóelem garantáltan 42 grammon felüli (nehéz) nyilat ad eredményül. Ha a 20 grammos hegyet számolom és arányokban gondolkodom, a demagóg (ám logikus) hozzáállásom 70 grammos lövedéket feltételez. Ha 50 grammos heggyel indítok, akkor pedig egészen őrült súlyok jönnek ki a számítás végére. Tényként nem kezelhetem, amit írtam (ti se tegyétek), de harci cselekmények között nincsen helye mai 25-30 grammos sportvesszőknek. A nyilaknak mélyen vérző sebet kellett nyitniuk, vagy praktikusan valaki életét elvenni oly módon, hogy előtte az esetleges védőfelszerelését át kellett ütnie. A fenti ábrán az eddig talált hegyeket látod, kategorizálva. Mind vágóéles és nyéltüskés verzió, ennek a későbbi megállapításoknál még szerepe lesz.

A vesszőtestek előállításának egyik elmélete szerint a pálcákat úgy kapták, hogy addig hasogatták és hasogatták a nyers farönköket, amíg feldolgozásra érdemes "léceket" nem kaptak belőle. Elnézést, hogy ezt így leírtam, nem volt könnyű nevetés nélkül megtennem. Mégis szükségszerű idecitálni, mert amikor te magad fogod hallani ezt a képtelen hülyeséget, addigra már legalább immunis leszel rá. Ha hasogattál valaha keményfát ill. tömörebb szerkezetű puhafát, akkor el tudod képzelni, hogy mennyire bizarr ez a gondolat.. főleg többszáz vesszőtest estén. Ha egy lovas hadtest akár csak szerény 50 főből állt, s mindegyikük magával vitt 10 vesszőt, az 500db olyan nyílvesszőt jelentett, melyeknek tucatjával hasonlítania kellett egymáshoz. Erre a hasogatás alkalmatlan. Figyelem, csupán 500 nyílvessző / hadtest igényt írtam, eközben szerintem ennek többszörösét kell feltételezni: 50 lovas nem tud történelmet írni, fejenként 10 nyíllal pedig őrültség nekiindulni. Ha korabeli lécekről beszélünk, azt legfeljebb fűrészeléssel lehetett előállítani, bár ez is csak komoly feltételekkel fogadható és nem bizonyítható felvetés.

Sokkal érdekesebb a hajtásvessző gondolata, ahol a somtól kezdve; nyírfán át; egészen a fűzig terjedhet a repertoár. Igen, jól olvastad, fűz.. mely megfelelően szárítva kifejezetten jó nyílvessző-alapanyagot ad. Nagyon széles a repertoár, de sajnos egyetlen esetben készült növénytani vizsgálat a felhasznált faanyagról, mégpedig Kiszombor egyik sírjában talált nyílhegyre ragadt maradványról. Ez az elemzés ostorménfát adott eredményül, annak is a vesszőjét. Az ehhez hasonló hajtásvessző ill. cserjevessző megtapasztalás többször is bizonyosságot nyert a leletek által: ha famaradvány kerül elő a nyílhegyekről, a legtöbb ezt a megoldást támasztja alá. A pálcák végső alakítását akár csont- ill. kovácsolt szerszámokkal lehet megtenni, példaként egy végtelenül egyszerű csont- ill. acél gyaluval. A pálca átmérője sajnos hiányzó adat. Amivel rendelkezünk, az egyetlen ilyen mérésre alkalmas töredék: az ennyit árul el magáról, hogy a nyéltüske kilépő átmérőjén d=8mm, de esetleges dongás testnél ez vajmi kevés adat. Illetve úgy általában is nagyon kevés adat: tucatjával kellene ellenőrizni épen maradt nyílvesszőket, hogy azokból következtetést lehessen levonni. De nincsen mit ellenőrizni.

Érdekes gondolat, amikor nádból készítenek lövedéket. Ez még Cs. Sebestyén Károly feltételezései között is szerepel, elég nagy meggyőződéssel. Nagyon furcsán hangzik az egész, de akár Fábián dr. gyakorlati tesztjeitől is megerősítést kap, hogy nádból is előállítható vesszőtest. A nád sűrű előfordulása és a "kész formája" miatt logikus lehetne, de mivel ennek semmilyen nyomát nem találták eddig, ez a feltevés sem fogadható kétkedés nélkül.

A nyílvesszők természetes ragasztóanyagokkal voltak összefogva, emiatt az íjaknál említett módon óvni kellett őket az érintett felületen. Az alábbi videón látható, ahogyan Marx Tibi nyírfakéreggel tekeri be a nedvességre érzékeny területet:

Milyen figyelmetlen vagyok! Marx Tibor nevét még csak most írtam le, miközben a hagyományos nyílvesszők terén időnként találkozni fogsz vele.

A nyilak további paraméterei nagyobb részt fikciók. Nincs pontos ismeretünk a nock kiképzéséről, a tollazásról, de még csak a hosszértékről sem. Emiatt a közeli kultúrák megoldásait kell alapul venni, esetleg a földrajzi egyezés szerint gondolkodni. Ezek alapján (avar kori nyílvesszők a területünkön, mongol lövedékek, óorosz területek leletei) a következőket lehet feltételezni: egy átlagos nyíl 28-30 coll hosszúságú volt. Három- és négy tollas verzióban készülhetett, s a nyílajak egyszerűen bele volt vágva a vesszőtestbe. A beragasztott hegy körüli területet ínnal tekerték le, ez száradásakor piszok erővel szorította a hengeres test megfelelő részét. Ez a területet végül megfelelő felületvédelemmel látták el.

A tegezeknél szerencsésebbek vagyunk, azok vasalatának maradványai elárulják majd' minden paraméterét. Persze ez a megállapítás is kalandos előéletű, hiszen az íjaknál említettekhez hasonlóan sokáig itt sem ismerték fel a leletek szerepét. Egy Nagy Géza nevű ember jött rá, valójában mit találtak, ezeket a megfigyeléseket 1893-ban vetette papírra, értekezésének címe: "A hun-avar és a magyar pogánykori sírleletek jellemzése ". Az ő elméleti munkáján túl Jósa András, Zichy István, Cs. Sebestyén Károly, László Gyula neve kell megjelenjen - ebben az időrendi sorrendben. (Két érdekességre hadd hívjam fel a figyelmet, a., Jósa András először tévesen értelmezte a rozsdaette vasrudakat, de felismerve saját hibáit később a tegez gyakorlati megvalósításán dolgozott b., László Gyula dr. pedig az a László Gyula, akinek nevéhez fűződik a kettős honfoglalási elmélet, mely egy fokkal logikusabb, mint a ma tanított módi - s több értelmezhetetlen dolgot is érthetővé tesz.) Eme kiváló emberek munkáit ezen a ponton felesleges részleteznem, az elméleti oldal pontosításán túl egészen a gyakorlati megvalósításig jutottak. Az ő ténykedésükből következő végeredményt valós és hiteles tényként kezelhetjük.
Ezek alapján a tegezek fából készült merev fallal rendelkeztek, a nyílvessző teljes hosszáig értek és homokóra alakjuk volt, 10-20 db nyilat tároltak benne. A harcosok az övükre akasztva viselték, a nyilak heggyel felfelé álltak benne. Utóbbi megfigyelés óvatos kezelést feltételez, mivel a vágóél az íjász ujjaival érintkezik! A "doboz" alkalomadtán bármilyen módon zárható volt, hogy a csapadék és egyéb vízforrás ne tudja elérni a tartalmát. Akár egy rászögelt egyszerű bőrdarabbal be lehetett fedni. A képeken Bencsik Peti (Magyar Íj Alapítvány) rekonstrukciós munkáját láthatod.
Módszerek, lovasíjászat: miután a felszerelések műszaki részét felvázoltam, a harci taktikára szeretnék szánni néhány mondatot. Minthogy fentebb írtam, "lovasíjászaink elsöprő fölényét nem az íj kiválósága adta", adódik egy logikus kérdés: miképpen lehettek ennyire lehengerlőek az eleink? Egybehangzó idegen leírások és rajzok szerint a következőről volt szó: felmenőink megfutamodást színleltek ellenfeleikkel szemben, majd amikor azok utánuk eredtek, egyszerűen lenyilazták őket hátrafelé lőve. Annyi kellett a mutatványhoz, hogy boszorkányos ügyességgel kezeljék az íjakat, s ugyanígy megüljék a lovaikat. Kellő gyakorlással ez ma is elérhető: sportirányú megközelítésével a Kassai-iskola akár kései korú felnőtteknél is eredményeket garantál. Nomost' képzeld el azt, amikor egy harcos közösség összes fia már játékos gyermekkorában fegyverekkel és a harcosokkal szocializálódik. Amire harci cselekményekbe vonták őket, évtizedes lovasíjász (s minden más harcászattal kapcsolatos) tapasztalatuk megvolt, napi rendszerességgel gyakorolva. Nekik ez volt a szórakozásuk valaha.

A taktika amúgy baromi hatékony: képzeld el, ahogy megtámadtak egy csapatot. Ha ez a csapat nyugisan tűrte, idővel garantáltan kivéreztek. Ha visszacsaptak, akkor pedig jóval rövidebb úton estek el. Nem csoda, hogy rémisztő meglepetésként ért mindenkit, aki megtapasztalta ezt a harcmodort - s így kevés lovassal is le lehetett győzni egy sokkal nagyobb hadtestet.

Tények, rejtélyek, rágalmak, félrement értelmezések: kissé elkalandozva a harcászat műszaki oldalától, szeretnék egy másfajta összefoglalást is tenni, hiszen a cikk elején ezt is megígértem. A zavaros honfoglalás-elmélet, a zavaros finnugor eredet ellen a mai kutatásokban felböffenő álláspontot tartom a leglogikusabbnak: harcos modorú, nomád kultúrájukban összetartozó és akár genetikában / származásban idegen népek összessége voltunk. Mivel "csak" kultúrában voltunk hasonlóak, a genetikai és nyelvi eltéréseket kellett valakinek jól áthidalni és menedzselni. Nem tudjuk, hogy ez miképpen történt, de határozottan jól történt. Ennek szellemében nem lenne érdemes tovább beszélnünk a ma tanított honfoglalásról, hiszen a fenti tézis szerint nem volt mit elfoglalni: nagy tömegben már itt éltünk a sztyeppén akár avarokként, s az érkező hun, török stb. gerincű vegyes közösség örömmel olvasztotta magába akit már itt talált "készen". A beözönlő őseinkről belénk oltott tanok tehát zavarosak, sokkal inkább a folyamatos beáramlásnak és a fúziónak vannak nyomai. További adalék ehhez, hogy az ide érkező őseink nem keveredtek konfliktusba a Kárpát-medencében honos nomád lovasnépekkel. Egyszerűen nincsen nyoma ilyesminek. Ez a kulturális gyökereiben tapasztalt egyezőség tehette lehetővé a fennmaradást oly' sokáig - s akkor most elmegyek egészen a Nagy háborút lezáró trianoni diktátumig. Ott volt ennek az egésznek a vége, s a mai napig nem tudok egyéb olyan szimbiózisról, mint ami majd' ezer évig kötötte össze a néhai Magyarország népeit. Mint egy csokor virág, amiben vegyesen van minden: hiába lesnek az egyik kártevői, ha a többi taszítja őket. Hiába az egyik színszegény világa, a többivel együtt lesz a nappalid dísze, s ő maga is megszépül tőle. Részévé válik az egésznek, nélküle nem is olyan a csokor, mint egyébként. Nem tudom szebben leírni, de talán átmegy, hogy mit akarok kinyögni.
A finnugor eredet ill. rokonság mára olyan tompítást kapott, hogy "csak" a nyelvünk finnugor eredetű. Ezt még mindig emészthetőbbnek gondolom, mint ama dupla-csavaros hülyeséget, ahol Trefort Ágostont vádolják a Habsburgok témabéli bosszújának megvalósításával. Amikor Habsburg-érdekek mentén minket gyökértelenné tevő Trefort Ágostonról hallotok, az önmaga egy ócska zavarkeltés. Trefort soha nem mondta azt, hogy mi magunk az érdekeink mentén finnugor eredet-rokonságot szeretnénk. Nincs nyoma, nem lehet mivel alátámasztani. A finnugor nyelvrokonságnak mindazonáltal lehet alapja, bár ezt nyilván kizárólag a nyelvészet oldaláról szabad megközelíteni. A finnugor szál elfogadásáért viszont hadd kérjek cserébe egy logikus dolgot! Ugyan nem vagyok nyelvész, a nyelvrokonságot mégis egyszerű megfigyelésekkel hadd kiáltsam rá más népekre *is*, legyen az akár török, mongol, óorosz, vagy bármi más. Ha ezt elfogadjuk, ismét a kulturális alapon szervezett társadalom nyer megerősítést, s a kiemelkedően változatos ill. egyedülállóan kifejezőképes nyelvünk genezisét is jobban értem. Így már azt is értem, miért ölelnek keblükre az amúgy oly' sokáig terrorizáló törökök. Értem, hogy miért csettintenek a mongolok, ha meghallják a magyar szót. Értem, hogy a mai Kína területén miért vannak Hun múzeumok. Értem, hogy miért hasonlít a fegyverünk az avar harcosok íjára, s értem, hogy avatatlan szem miért látja nagyon hasonlóan a mongol íjakhoz.

Nagyon sok nyitott kérdés van még a fentieken túl, hiszen nem tudjuk, hogy az őseink miképpen oldották meg a logisztikát, vagy miképpen pótolták az elhagyott nyílvesszőket, elveszített lovakat.. A folyamatos mozgásban lévő népek esetén egyelőre ez mind-mind komoly rejtvény. Fent leírtam, hogy a műszaki tartalom egy része is kérdéses, tehát van min gondolkodni. Nem tudjuk azt sem, hogy milyen tanításokat adtak a táltosok az ifjaknak, de az írástudatlanság és műveletlenség aljas rágalom. Sőt.. ha cinikus vonallal szeretnék támadni, épp Szent István apánk által belőtt útiránynak hála tudhatunk erről: tűzzel-vassal irtották a rovásírás *további* tanítását, miközben a táltosok eredeti tanait még az 1100-as években is oktatták.. természetesen titokban. Ezekről bezzeg írott feljegyzéseink vannak. A barbárság vádja is megbukik, hiszen a vallás nélküli lét a kereszténység előtt sem volt jellemző. Ezen nem akarok nagyon rugózni, egyszerűen idézni fogok - íme, a megfelelő citátum a wikipédiáról, mely szerintem rém találó: "Az ősmagyarok túlnyomórészt pogányok voltak, azaz vallásuk nem az egyistenhit alapján állt, nem imádtak feltétlenül egy transzcendens lényt, viszont ugyanúgy volt erkölcsi, lelki-tudati és szellemi tanításrendszerük és életcélokat kijelölő eszmerendszerük, mint napjaink világvallásainak."

A műszaki résznél megfeledkeztem leírni, pedig fontos: a Kassai Lovasíjászat módszereiben látott gyorstöltés nem használható vágóéles heggyel szerelt nyílvesszőknél. Lajosék a múltból merítve megalkották a 21. század sportjainak "királynőjét", de ez csak átfedésben van ugyanannak a múltnak harcászati tevékenységével. Az, ahogyan ma félelmetes gyorsasággal rántják ki az íjat tartó kézből a nyilakat, éles pengéjű acélhegyeknél garantált és súlyos sérülést okozott volna (súlyosat azért, mert a harci hegyeket esetleg mások vére vagy bármi egyéb anyag szennyezhette, s az ezzel vágott seb a korabeli ellátással nehezen lett volna gyógyítható: a vérmérgezés akár ma is elvihet bárkit, aki nem figyel eléggé).

Tehát rengeteg az ismeretlen - és épp, ahogyan most gépelek, szerencsére vannak akik épp most is ezeken törik a fejüket, kutatnak és kutatnak. Gyerekek, én nagyon szurkolok nektek. Szurkolok annak, hogy megtaláljátok, amit kerestek - s mindőtöknek köszönöm a munkáját. Nagyra tartalak benneteket.

Végül hadd ajánljak figyelmetekbe egy linket, rajta Sudár Balázs munkásságának egy része. Innen mindenkinek jut olvasnivaló (használjátok a Publikációk menüt).

A leírt sorok közé be akartam csempészni egy aprócska geget, de inkább ide írom, mert önállóan is elég mókás téma: a Feszty-körképen Árpád bátyánk önmagát festette meg Árpád vezérnek! A nyitó képen ezt láthatod. Mondjuk abban igaza volt, hogy Árpád, Árpád.. Dehát a mester tehetsége és szerénysége úgy tűnik nem voltak egy szinten ¯\_(ツ)_/¯

A sorozat eddigi részei:
Az íjászat gyökerei VIII. rész: honfoglaláskori "magyar" íjászat
Az íjászat gyökerei VII. rész: oszmán-török íjászat
Az íjászat gyökerei VI. rész: japán íjászat
Az íjászat gyökerei V. rész: amerikai indián íjászat
Az íjászat gyökerei IV. rész: középkori angol íjászat
Az íjászat gyökerei III. rész: szittya íjászat
Az íjászat gyökerei II. rész: egyiptomi íjászat
Az íjászat gyökerei I. rész: afrikai íjászat

Források és felhasznált irodalom:
-Cs. Sebestyén Károly: A magyarok ijja és nyila
-Fábián Gyula: Újabb adatok a honfoglaláskori íjászat kérdésköréhez
-Szőllősy Gábor: Különböző íjtípusok mechanikai jellemzőinek kísérleti vizsgálata
-Marx Tibor: A IX–XI. századi magyar nyilakról
-Révész László: Adatok a honfoglaláskori tegez szerkezetéhez
-Magyar Történelmi íjász Társaság
-Magyar Íj Alapítvány
-Az aszimmetrikus laminált lovasíj képe Farkas Nándi munkájáról készült.
-A mongol íjászok fényképe az Őslakosok Világjátékán készült 2015-ben.(forrás: Guardian)
-A nyitó kép jobb oldalán a csigás vadászíjász képe a Hoyt gyártói oldaláról származik.