Néhány érdekes vagy tanulságos képet lökök ide, némelyikük önálló témaként fog felböffenni később.
Mindenek előtt Kellemes Ünnepeket kívánok minden kedves olvasónak, követőnek, kérdezőnek. Lassan rászokhatnátok a publikus kommunikációra: bárki keresett privátban idén, semmilyen titkos vagy érzékeny információt nem osztott meg velem (szerencsére), szóval tessék beszélgetni akár itt, akár nyíltan :)
Ígértem, hogy amint elkészül a mű, jelentkezni fogok. Nos, kissé megkésve írok, pedig hamar kézben tarthattam: íme az egyedi Fekete Bég, Mónus Józsi szignójával. Talán ez az első darab, melyen ott díszeleg az idei 918 méteres eredmény.
Tényleg nagyon szép lett. Ahogy hazaértem, letettem az asztalra és egy ideig csak csodáltam. Igényes munka, fogamra való. A pontossága és egyéb paraméterei mit sem változtak, pedig újra lett lakkozva, előtte festve, mindezek előtt az előző gazdájának gányolása is vissza lett szedve róla, illetve a szarvaknál is kapott némi korrekciót.
20 méterről ilyen, ugyanolyan pontos, mint volt. Szerintem vagány. De nem is az "összetartás" az érdekes, mintsem a párhuzamos vesszőtestek. Ha ötvenet lőnék ki, azok is párhuzamosak lennének.
Szóval tényleg nem éri meg 10-esével lőni, mert a vesszők gyorsan lesérülhetnek. Nem túl nehéz fenékbe lőni valamelyiket, ha egy kazal van előtted. Még jó, hogy időben kapcsoltam.
Szóval beálltam 5 vesszős körökre, persze a tegezem otthon maradt. Nincs mese, a szilvafa kisegített :)
Íme a fehér angyalok *majdnem* végleges verzióban, szaru-nockkal. Talán Fehérlófia lesz a nevük.. Még mindig nem tökéletes a reptük, szóval egy pici hangolás még hátravan. A gyertyán feladja a leckét!
Idei második távlövési próbám, első oldásra. Az asszír kapott tehát egy "félüres" lövést, mert a tavaly-előttről kimentett vesszőmet minden erősítés ellenére kettészelte.
Laci lövései elég ügyesen egy vonalban helyezkednek el. Figyeld a képet eredeti méretében, jobbra az alsó 1/3 körül ott egy lövedék, majd fentebb a többi. Libasorban. Csupán az oldás különbségeitől kb. 25 és 40 méteres eltérés. Nehéz műfaj ez.
Ez is nehéz műfaj, de immár nem csak öncélú: az arra fogékony helyeken előadást tartva a gyermeksereg nagyon hálás közönség. Ahogy megfigyeltem, nagyjából 30 főig tartható fent a figyelem.
Jók legyetek, majd jövök!
A bejegyzés trackback címe:
https://nemmozog.blog.hu/api/trackback/id/tr8015324960
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.