A címnek megfelelően az elmúlt 4 év fiókba söpört szösszeneteiből szemezgettem, abból is a régebbieket kapartam elő. Így állt össze a (nekem) mókás tartalom.
Ezek voltak életem első célzott lövései.. mármint igazi-, saját íjból. 8-10 méterről, Mehehehe :) háát, a lőképen túl a vesszőfogó sem volt túl szakszerű, 10-15 lövés után feladta, mert a hátuljából kráterszerűen szakadt ki az anyag. A vesszők mindenféle szögben állnak, a pontosságról is lapozzunk. Emlékszem, ahogyan mindennek tetejében a gyűrűsujjamról leszedte a bőrt az ideg. Nem is csoda: olyan ismerkedés volt ez, ami minden ponton el volt rontva, ahol el lehetett rontani. Dehát nagyon szerettem lőni, majdnem úgy, ahogyan szeretek ma is.
Pár héten belül kitaláltam, hogy csinálok egy normális vesszőfogót. Kartonból préseltem le, majd szövetszálas ragszalaggal körbeszaladtam rajta. 5db kínai noname karbonvesszőm volt összesen, melyek közül kettő ma is megvan, gyerekvesszőként élnek tovább. Ez a vesszőfogó sem állt a helyzet magaslatán, 30-nál nemigen kellett többet belelőni.
Ráakadtam (tök véletlenül) a geotextilre, amely anyag máig használatomban van. Univerzális cucc. Csináltam hát ebből is vesszőfogót, ez akár már száz lövést is elviselt - bár ahol a legtöbbet kapta, ott nyilván kibuggyant a "bélés". Jóval később megpróbáltam szépen behajtani kukoricás-zsákba is (méretre vágott darabokat), így találtam rá az egyik legbiztonságosabb vesszőfogóra: mai tapasztalatom szerint 12-15 réteg jól összenyomott geotextilt megkínálhatsz számszerrel is, megfogja a lövedéket. Sőt, számszerrel kizárólag csak erre lövök. Ha a terményes zsák elnyűtt, simán belehúzom egy újba. Igénytelen, filléres és univerzális megoldásként használom. Az első ilyen zsákot két és fél éve csináltam - azóta is jól, van köszöni szépen. Talán már a negyedik külső borítását kapta, de tényleg király.
Később rájöttem, hogy hiányzik valami mutatós favessző-garnitúra a repertoáromból. Viszont ha már ennyit költöttem az amúgy olcsónak indult hobbira, vettem egy szalmahengert is, mert ezek a favesszők nyilván sérülékenyebbek voltak a karbonoknál. Ezekkel nem nagyon akartam már barbárkodni. Mondjuk nem sikerült elérni: apósom létráját szétlőttem ahogyan kell, mert a hengeren természetesen átütött a vessző hegye, az pedig kilyuggatta a lemezt. Itt már emeltem a vesszőfogó helyzetén, mert.. szóval mert hónapok alatt jöttem rá, hogy mennyire nem jó lefelé lőni. Háát, mit is mondjak erről a képről... teljes egészében messze áll egy iparművészeti alkotástól.. Itt is 10 méterről lőttem, az első lövéseimtől már eltelt 2 vagy 3 hónap is, ekkortájt vettem az első laminált íjamat, egy Szimeiszter-magyart.. amit egy nagyon jó tradis sportfegyvernek tartok most is.
Ezt továbbgondolva immár tartósan is elléptem 18-20 méterre, hogy rájöjjek mennyire iszonyatosan béna vagyok. Az 50 centis hengert körbe kellett terítenem két réteg veszőfogó geotextil-lepedővel, mert elég sokszor mellélőttem és a vesszők keresgetése megette az időmet. Talán 6-8 hónapja lövöldöztem ekkor, nem emlékszem pontosan. Lehet, hogy majd' egy éve - tényleg nem tudom jól meghatározni. Akkortájt sokszor lőttem, de alkalmanként inkább keveset (50-100 lövés). Mára ez teljesen inverze az előzőnek: viszonylag ritkán lövök, de nem kirívó a 400 leadott lövésem sem - melyeket a vége felé inkább nem minősítek :). Manapság amúgy már csak hengeres szalmabálára lövök íjjal, az simán elviseli 1-2 szezonon át ezt a "napi" lövésszámot is.
Aztán kitaláltam, hogy távot fogok lőni. Uhh ebből az ötletből végül csúnya betegség lett, az oldal bejegyzései között még fellelhető ennek az érának a vége - 330 méter körüli távval azt hiszem. Ezen a képen amúgy ez első "távlövésem" eredménye látható, 161 méterrel. Sima Szalóky V (vagy V+) vesszőt reptettem, sokáig feszítettem oldás előtt, oldáskor még bele is toltam és remegett a tartó kezem: nem mondnám szakszerűnek az akkori ténykedésem :) de ezeket a próbákat már egy biokompozit Grózer-perzsával követtem el. Az egy nagyon furcsa íj: akkor nagyon jónak tartottam - mára viszont teljesen megszürkült az emlékeimben.
A távlövéseknél rájöttem, hogy mekkora buli saját vesszőt gyártani. Na nem mintha másképpen hozzá lehetne jutni távlövő vesszőkhöz. Emiatt nem is érdekes, hogy nekem az első vesszőim voltak távlövő nyilak és csak ezután következtek a céllövő ill. gyakorlóvesszők. Mivel az íjászati fórumok egy jelentős része már döglött volt, így Tüske adott tanácsokat - melyeket szemmel láthatóan (sajnos) nem mindig fogadtam meg maradéktalanul, a látványra picit többet adtam a kelleténél a funkcionalitás rovására. Ezt a defektet elég nehéz volt kinőni.
A vércsetollal stabilizált távvesszővel rövidesen fel tudtam menni 200 méter fölé. Uhh de örültem neki, én voltam a Rambóó-Robin Hood. Vagy valami ilyesmi. Ez a szép vessző később aztán elment tőlem: ellőttem, gazos területre csapódott és már nem is találtam meg többé. Annyira türelmetlen voltam, hogy nem bírtam kivárni, ahogyan a mezőt visszavágják a helyenként derékig érő vadnövenyzettől. Szóval én voltam aki birka módjára lőttem, a vessző pedig aki válaszul sértődötten elköszönt.
A varjútollas csodámmal (egy idő múlva) fel tudtam menni 220 méter környékére is. Uhh, de szerettem ezt csinálni... Ez a vessző még megvan valahol. Sima borovi.
Ezidőtájt már rendesen rákattantam a saját vesszők előállítására, reggeltől estig ezeket csináltam. Mértem, alakítottam, mértem, alakítottam.
Nem beszélve arról, hogy mértem, alakítottam. vagy ezt mondtam már? Ha nem, akkor most mondom: mértem, alakítottam. Pusztítóan sokat. Céllövő vessző, távlövő vessző.. majdnem mindegy volt. Ekkor még csak magamnak csináltam.
A rengeteg próba miatt mindennaposak lettek a törések, szerencsére. Így könnyen megtanulható volt, hogy mit szabad megtenni.. és ami ennél is fontosabb, hogy mit nem csinálhatok büntetlenül.
Annyi bizonyos, hogy a gyerekemnek jó sok íróeszközt kreáltam a sok törekből :) és erről azóta sem szoktam le.
Sőt, mára akad kollégám is, aki ilyesmivel ír.. micsoda véletlenek vannak :). Szóval ha van cuccom, a munkahelyen is osztogatom. Ezeket is szeretem csinálni, bár karbonból elővarázsolva kissé "steril" a produktum, olyan mintha gyárban csinálták volna gépek.
Elég sok mindennel kísérleteztem valamikor. Te jó ég, mikre volt nekem időm... Közepesen kemény fatesten jóval keményebb vállakból építettem nyílajkat. Szép is; hasznos is a végeredmény (holott a képen még kezdetleges, 90 fokos válltámaszokat láthatsz), dehát annyi idő a Földön nincs, amennyi egy tucat ilyen vesszővéghez szükséges.
Még a kezdő műgyanta íjamra is kreáltam díszes markolatot. A hideg kiráz a látványától: ránézésre legalább 3 milliméterrel vastagabb a test a kifutás pontján, hogy még véletlenül se legyen jól használható. Emlékszem amúgy, pirosra festett marhabőrt egy német hegesztőkesztyűből szereztem ahhahaha.
Ezt a lábszárvédőt éccsanyám' varrta nekem, mert nagyon törte a Grózer-íjam gerince a lábszáram felajzás közben. Azt hiszem ez a tépőzáras szivacsos izé még megvan valahol, nem haszontalan cucc.
Jó barátságba kerültem a bőrrel is. A bőr-árunak jó szaga van, szívesen dolgozom vele mindmáig. Ezekkel is volt időm kísérletezgetni, az alkarvédőmet a mai napig használom, ha a szükség úgy hozza. Úgy nézek ki benne, mint valami elfuserált szado-mazo harcos, pedig nem állt szándékomban ilyenre szabni.
Az ilyen apró dolgokkal is szépen elbíbelődtem... mint ahogyan most is.
Ennyi szabadidővel jó lett volna egyszer lóhátról is lőni, akár csak megpróbálni. Dehát a lovasíjászat nálam legfeljebb ez lehetne.
Emlékem van róla, ahogyan segítség híján önmagam videóztam lövések közben, hogy felleljem a hibáimat. Ahogyan ezt most gépeltem, meg is kerestem néhány ilyen videót. Azt kell mondjam nem volt rossz ötlet, bizonyos szintig tökéletes megoldás lehet. A csodás habtestemet (a még csodásabb fejszerkezetemmel) viszont nem mutogatnám, szóval a videóktól most mindenki megmenekül. Amúgy arra a részletre kell figyelj mindössze, amit a képen látsz. A húzó kéz és maga az oldás kitüntetett figyelmet érdemel, amelyről nehezen kapnál értelmes visszajelzést videó nélkül, illetve a tartó/toló kéz fontos. Utóbbit ugyan láthatod feszítéskor, de a finom bemozdulások vagy pontatlanságok a lassításokon elég egyértelműek. Itt ezen a fotón még mozgás nélkül is fellelhető legalább egy komoly probléma.
A csigás íjászati vonalnak sikerült többször is nekifutnom, hátha barátok lehetnénk. Igazából csodás műszer (majdnem) mind, de valahogy mégis a pillanatnyi fellángolások és a hóbortjaim szintjén végezték. Talán még egyszer kapni fognak egy esélyt, de nagy reményeim egyelőre nincsenek. Ha géppel lövök, akkor marad a számszer.
Végezetül hadd kedveskedjek ezzel az érdekes képpel, talán négy éve csináltam. Debrecen belvárosában épp egy karvaly kopasztja az ebédre fogott galambot. Ezt megelőzően fél perccel a fejem felett hallottam egy pukkanást.. vélhetően akkor kapta el. Ilyet sem láttam azóta, legfőképpen nem parkoló autók között nagyvárosban. Le voltam maradva már akkor is, hiszen a ragadozó madarak egy része már régen urbanizálódott.

Nos, ennyi régi képet találtam érdekesnek idetenni.

Jók legyetek, majd jövök.