Néhány érdekes vagy tanulságos képet lökök ide, némelyikük önálló témaként fog felböffenni később.
Íme, a híres-neves Zrínyi íj.. Illetve annak nyomott oldala, leajzva, kézben tartva. Mónus Józsi munkája természetesen.
A gyulai vár előtt beindult közösségi programok részeként egy kislányt tanítanak lőni.
Ugyanitt egy szép jurtában ez a kompozíció fogadott az íjászathoz kapcsolódó felületen. Tematikusan nagyon helytelenül kivitelezett, viszont középkori formájú- ámde nemezelt tegez felkeltette az érdeklődésem. Egy ilyet lehet kipróbálok majd. Remélem a kislányom megcsinálja nekem :)
Ez a kép azért érdekes, mert egy nyirkos bálából (egy hónapnyi bujkálás után) kihúzott vessző van rajta.. nyilván szárítás és takarítás után. A tollazat cserés lesz, de a gyertyántest erejét mutatja, ahogyan kisebb-nagyobb meleg-egyengetés után tovább fog repülni. A lenolajzott gyertyán extra-tartós (a felületkezelés módját a nyílvesszős összefoglalóba tettem).
Furcsa volt, ahogyan a lányom íjával érzésre nem stimmelt valami. Hmm, a felső húrakasztó részén lásd a 4-5 milliméterrel csálén álló ideghurkot. Huhh de jó lennék már, ha zsigerből és mindig ráéreznék az ilyesmire :) ezt most véletlenül vettem észre.
Fontos megállapítás volt az előbbi, hiszen idén is foglalkoztam egy rövid időre gyerekekkel. Mind szerényebb környezetben, de azt hiszem sikeres projekt volt ez is. Nézzétek ezt a pici lányt, apró segítséggel hogyan húz: mint a lovasíjászok. Nagyon pici, és nagyon nagyon ügyes. Neki már alig tudtam olyan íjat a kezébe adni, ami nem ér le a földre feszítetlenül :)
A hajdúnánási Kendereskert központi kompozíciója. Ez elég szép mű.
Épp egy szép cincér vizsgálgatja a kezem. Úgy kapaszkodott belém, hogy később alig bírtam letenni egy tölgyfa tövébe. A pontos megnevezése a nagy hőscincér. Védett bogár. Elég impozáns megjelenése van, bár ez itt egy lány - akinek a csápjai nem annyira hosszúak.
A Muhi csata emlékhelye. Ha már ott jártunk, természetesen hagytunk egy emlékkoszorút magunk után, a csapat nevében.
Ez egy érdekes nyílhegy, általam tervezve. Nyéltüskés kivitel, 316L-ből kihúzva. 6.5 gramm, veszélyes, és pusztítóan kemény (a kereskedelmi sporthegyekhez képest)
Ezek pedig a saját használatú vesszőim, átépítés alatt. Szeretném keményebb viselkedésűnek tudni őket, így az (átlag) 6.5 grammos hegyekről lentebb szereltem (átlag) 5.0 grammos hegyekre. Mivel a súlypontot eleve erre készülve állítottam be először, így most lesznek majd igazán jók.
Szép nyarat, majd jövök!
A bejegyzés trackback címe:
https://nemmozog.blog.hu/api/trackback/id/tr2216640824
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.